2017. február 28.

012. Egy apró változás és februári összegzés

Nem gondoltam volna, hogy ilyet kell tennem, de a nyitás után 2 hónapra lecseréltem az előző fejlécet. A design maradt (bár apróbb módosításokat azon is folyton eszközölök, hogy tökéletes legyen, de ez még elég messze van sajnos) illetve a fejlécen is csak a mozaik képeket cseréltem le, mert az előzőek valahogyan nem voltak az igaziak (olyan zsúfoltak voltak!). De ide bebiggyesztem az előző fejlécet egy kis nosztalgiázásként, aztán pedig megyünk is tovább a februárom összefoglalására.

2017. február 23.

011. Nem lopni jöttem!

Itt és most őszintén bevallom: én nem azért járok drogériákba, hogy lopjak, vagy elhasználjam az összes tesztert, én meglepő módon egyszerűen és nyugodtan csak vásárolni szeretnék. És ki nem állhatom, hogy amint belépek egy üzletbe, az eladó/bizti őr már egyből a nyakamban liheg, miközben én nézelődöm nézelődni próbálnék. Persze, ez a dolguk, de ha belegondolsz, nem minden üzletben van így és személy szerint én jobban preferálom, mikor a távolból ellenőriznek, mert az kevésbé okozhat kellemetlenségeket. Számos olyan üzlet van, ahol az eladók elfoglalják magukat, miközben sunyiban nézik a vásárlókat is, s ez a rendszer is tökéletesen működik, hiszen akkor nem alkalmaznák, szóval elterjedhetne mindenhol. De sajnos ez van, ezentúl abba a bizonyos drogériába biztosan nem megyek többet. Főleg, hogy akárkinek meséltem már el ezt a sztorit, mindenki azt mondta, hogy őket meg sosem figyelik, de velem meg mindig ilyen bunkók! Komolyan, úgy nézek én ki, mint egy tolvaj? Ez elég elszomorító.
Megyek és iszok egy kakaót, nem bírom én ezt idegekkel. 😃

2017. február 18.

010. Shavi & Beatrich - Rising High } zeneajánló és dalszöveg



Éppen ezt a zenét hallgattam, mikor megnyitottam a blogom és elkezdtem gondolkodni, hogy milyen bejegyzést hozzak, aztán jött az ötlet, hogy miért ne hozhatnék egy zeneajánlót? És íme, így született meg ez a mai bejegyzés bónusz dalszöveggel mind angolul, mind magyarul. Jó szórakozást! 😚

2017. február 14.

009. Így éld túl a Valentin-napot } #tippek

Látszólag nincs annál nagyobb büntetés egy magamfajta forever alone-nak, minthogy a Valentin-nap hétköznapra essen, amikor nem lehet csak úgy megbújni a szobánk legeldugottabb zugában, hanem bizony emberek közé kell lépni. De van egy jó hírem, ugyanis ezt a napot is túl lehet élni a megfelelő trükkökkel, mutatom is, hogy hogyan! 😍

♡ a Valentin-nap nem szól másról, csak a pénzről
És ezt vedd észre. Hiszen szeretni egymást minden nap kell, és szintúgy meglepni is, viszont ez a nap tökéletes alkalom arra, hogy az üzletek jókora összegeket szedjenek össze.

♡ Nem vagy egyedül
A világon nem csak te vagy egyedül szingli, szóval rengetegen együtt éreznek veled, illetve jó esélyeid vannak megtalálni az igazit.

♡ Tégy úgy, mintha egy normális nap lenne
Szingliként nem kell nagydobra verni ezt a napot, egyszerűen csak hagyd figyelmed kívül, hogy Valentin-nap van. Élvezd a napod úgy, mint az összes többit!

♡ Kerüld a párokat
Ha nem kerülöd őket, akkor az előző pontot nehéz lesz betartanod.

♡ Szeresd magad
Ne csak ezen a napon, hanem bármelyiken! Vegyél egy habfürdőt, készíts magadnak finom vacsorát és élvezd azt, hogy te TE vagy! 😍

2017. február 10.

008. Mizu?

A napokban a legjobb barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy összezörrenünk kicsit, mivel elég kevés időnk jut egymásra és sajnos elég ritkán tudunk csak találkozni. Igazából csak beszélgetős és sétálós napot tartottunk, többek között benéztünk a Starbucksba is, amiről már írtam ebben a bejegyzésemben is, hogy nem a kedvenc helyem, hogy őszinte legyek, még mindig nem teljesen értem, mit esznek az emberek rajta. A cucc, amit ittam amúgy finom volt, de nem olyan nagy szám, viszont legalább lett olyan pohárkánk, amin rajta van a nevünk ronda írással, amit ki sem lehet olvasni, lol.

TÉMAVÁLTÁS. Akartam írni valami nagyon fontosat, de mire ezt leírtam, már el is felejtettem, pedig tényleg nagyon-nagyon fontos lett volna. Ááá.

2017. február 4.

007. Vizet inni jó! } #motiváció


„Eat something.
Stay hydrated.
Take your meds.
Love the people around you.
Get some rest.”

Végre elérkeztünk a számomra már várva-várt első motivációs bejegyzésemhez! 😍 Régebben egyszerűen nem tudtam észben tartani, hogy minden nap bevigyem a megfelelő mennyiségű folyadékot, és tudom, hogy ezzel még sokan mások is így vannak. Manapság is rengetegen nem figyelnek az ivásra, néhányan nem is tudják, mennyire fontos valójában. Szervezetünk kb. 70%-a víz, s hiszed vagy sem, de egy forró nyári napon akár 3 liternyi vizet is leadhatunk. Ezt a leadott mennyiséget kell nekünk pótolni, hogy testünk összhangban legyen és úgy működjön, ahogyan kell. Ugyanis ha valamire szükségünk van, de mégis megfosztjuk tőle magunkat, abból semmi jó nem sülhet ki, igaz?